Az embereknek ez az idő már késő lett volna.Hajnali két óra,ilyenkor a legtöbb halandó már alszik.De ők mások,sebezhető,gyönge lények,a föld porszemei.Ezerszer annyian vannak mint mi,mégis könnyű szerrel elintézhetjük az összeset.És mégis a létezésük a legnagyobb gondunk...
A hatalmas vörösre festett szoba már gyermek korom óta az életem része. És a helyzet is ugyanaz volt,mint a hely. Adam az egyik falnak dölve magyarázott,Lex az ablakon bámult kifelé,Mason pedig azzal a tipikus ravasz vigyorral méregette azt akit éppen be tudott valamiért mártani, Én meg terem másik végében voltam.Nem akartam semmit.Rendezzék le ők,én úgyse tudnék semmi értelmeset mondani az ügyben.
Kintről halk léptek zaját hallottam,mik egyre erősödtek. Pár pillanat múlva nyílt az ajtó és két személy lépett be rajta. Egy nő akin egy sötét csőfarmer és egy fekete-kék kockás ing volt, és egy férfi kin egy egyszerű farmer és kapucnis pulcsi volt. A nőt Alexis Lighthousenak,a férfit pedig Alexander Lighthousenak hívták. Ők a teremtőim,másnéven a szüleim. Csendben elhaladtak testvéreim mellett és helyet foglaltak a 'trónjukon'.
-Alice,drágám.Kérlek gyere közelebb.-Anyám szólalt meg a szokásos nyugodt selymes hangján.Nemfeleltem semmit.elindultam feléjük,de Adam mellett megálltam. Bátyám lecsúszott a falon és úgy nézett apámra.Leültem mellé és fejemet vállának döntöttem.Szegénykém napok óta alig bír nyugton maradni.Állandóan Rukán jár az esze.Bár mondjuk megértem...énis féltek valakit.Gondolatmenetemből apám hangja ugrasztott ki.
-Nos gyermekeim.Szeretnénk megtudni,hogy milyen volt az az idő melyet a halandók környezetében töltöttetek.
-Egész...jó.-Adam még mindig a padlót fixírozta,úgy préselte ki magából a szavakat.
-Ez elég szűk szavú volt fiam. Mondjatok valamit,mik történtek veletek.?- ennél a kérdésnél összerezzentem.Nem akartam,hogy megtudjanak egy részletet is az ott töltött időből.Nem mert szégyeltem,hanem mert féltettem a többieket.Nem akartam,hogy akármi bajuk essen, és ehhez az kell,hogy ne tudjanak meg semmit.
-Elmondjam mi történt.-csak most vettem észre,hogy Mason mindvégig minket figyelt. Látni akarta a félelmet rajtunk.Ami sikerült neki.Látta Adaman azt a félelmet amit mindig is akart,és rajtam is látta.Megkapta amit évszázadok óta akart.A sebezhetőségünket.Hogy ezzel ránk ijeszthet,megfélemlíthet.
-Mason...kérlek.-sose remegett még ennyire a hangom. Reszketni kezdtem.Éreztem magamon mindenkinek a tekintetét.Lex odajött hozzám és átölelt.
-Semmibaj.-suttogta a fülembe.elengedett de még mindig mellettem gugolt.
-Összegezve az egészből a fontosabb dolgok azok,hogy drága Adam fiatoknak van egy várandós menyasszonya,Alice meg terhes.-ebben az egyetlen mondatban több káröröm volt mint amit valaha halottam.Ahogy ránéztem egy hatalmas vigyort láttam elterülni az arcán.Legszívesebben odamentem volna és felképeltem volna.De ezzel csak rosszabb lett volna.Képes lett volna visszaütni.
-Adam,Alice várom a magyarázatot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése